A forradalom negyvenéves évfordulójára, 1996-ban jelent meg a Magyar '56 című tanulmány-gyűjtemény második Megtorlás, ellenállás, emigráció Magyarországon, a Kárpát-medencében, Nyugaton alcímet viselő kötete a Magyarok Világszövetsége 1956-os Bizottságának kiadásában, Székelyföldi Ágoston szerkesztésében. A kötetben az erdélyi megtorlásokat Tófalvi Zoltán és Gagyi Balla István foglalta össze. Az utóbbi tanulmányából a sepsiszentgyörgyi ellenállókra vonatkozó részt közölte a Háromszék. Sepsiszentgyörgyön a Mikó Kollégium néhány diákja - fellelkesülve a forradalom eszméin - elhatározta, hogy szervezetet alakít, ez lett a SZIT, a Székely Ifjak Társasága. Titoktartási szerződést kötöttek és mindegyikük elmondta az ünnepélyes esküt, ebben szerepelt, hogy mindent megtesznek az erdélyi magyarság fennmaradásáért és Magyarországhoz csatolásáért. 1957. március 15-én titokban megkoszorúzták az 1848-as emlékművet. Ennek nagy hatása volt. A rendőrség nem jött rá arra, hogy kik voltak a koszorúzók. A következő évben meg akarták ismételni a koszorúzást, akkor viszont elkapták őket. 1958-ban volt a tárgyalás a katonai törvényszéken, Macskási Pál volt a bíró. Kilenc diákot ítéltek el, a kiskorú vádlottakat sok évre ítélték, az elsőrendűt, Szalai Andrást 18 évre, a másodrendűt, Szabó Lajost 15 évre, a többi is súlyos börtönbüntetést kapott. A vádirat szerint: "A banda tagjai soviniszta elvakultságukban nem átallották 1957. március 15-én titokban koszorút elhelyezni a '48-as emlékmű talapzatára, de az '56-os magyar ellenforradalmárok emlékére." /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./
2006. október 11.
A tűrőképesség határát súrolta a hírhedt „négyesfogat” – Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József – törvénytipró gazdaságpolitikája. 1953-ban Rákosinak le kellett mondania miniszterelnöki tisztségéről, helyette a szovjet vezetés Nagy Imrét jelölte ki. Megalakult a Nagy Imre-kormány, a miniszterelnök parlamenti programbeszédében új gazdaság- és népbarát politikát hirdetett meg. A pártapparátusra és a hírhedt Államvédelmi Hatóságra (ÁVH) támaszkodó Rákosi rögtön elkezdte az aknamunkát. Közben Moszkvában is megfordult a széljárás, Rákosi szabad kezet kapott „az antimarxista” Nagy Imre félreállítására. A forradalom előzményei között volt az 1949-ben kivégzett kommunisták, Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András, az úgynevezett Rajk-ügy elítéltjeinek, 1956. október 6-án történt újratemetése, amelyen az eseményen résztvevő mintegy húszezer ember ÁVH-ellenes jelszavakat skandált. Budapesten a Műszaki Egyetemen október 22-én tartott gyűlésükön fogalmazták meg azt a 16 pontot, amely a forradalom elfogadott programja lett. A cikk felvázolta a forradalom főbb eseményeit, a forradalom leverését, a megtorlást. 1958. június 16-án kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimesi Miklós újságírót, több társukat pedig börtönbüntetésre ítélték. Történt mindez annak ellenére, hogy Kádár János kezdetben ígéretet tett: senkit sem fognak bebörtönözni a forradalomban játszott szerepéért. A magyar forradalom mély hatást gyakorolt a romániai magyar, de nem csak a magyar közvéleményre. Október 24-én, Mátyás király szülőházában, Kolozsváron tartottak gyűlést a képzőművészetis hallgatók. A Szekuritáté már másnap megkezdte a letartóztatásokat. A temesvári egyetemi hallgatók 1956. október 30-i gyűlésükön, többek között, a szovjet csapatok Romániából való kivonását, a beszolgáltatások enyhítését, a munkások béremelését, és az egyetemi autonómia szavatolását követelték. Válaszként a Szekuritáté tömeges letartóztatásokat hajtott végre. Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium néhány diákja kezdeményezésére létrejött a Székely Ifjak Társasága (SZIT). A SZIT tagjait letartóztatták, a kolozsvári katonai törvényszék pedig súlyos börtönévekre ítélte őket. Az 1956. november 4-én Brassóban létrehozott Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) volt a legnagyobb valamennyi erdélyi szervezkedés közül. Egy év múlva tömeges letartóztatásokkal, és hetvenhét EMISZ-es fiatal bebörtönzésével válaszolt a hatalom. Letartóztatták az érmihályfalvi Sass-féle csoportot, a mezőfelei Kacsó Tiborékat. A Partiumhoz kötődik a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, a SZVISZ, amelynek több tagját súlyos börtönévekre ítélték. Letartóztatták az ún. Dobai-csoportot is. A Szoboszlay Aladár katolikus plébános köré tömörülő csoport a kommunista rendszer megdöntését célozva a többpártrendszer bevezetésének szükségességét és tervezetét vázolta fel. A Szoboszlay-perben ötvenhat elítéltnek közel 1300 évnyi börtönbüntetést, tizenegy halálos ítéletet osztottak ki, tíz kivégzést végrehajtottak. /Papp Annamária: Magyarország, Erdély – 1956. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./
